Bábjátékos kisokos

2023.máj.23.
Írta: Bábos Eszter Szólj hozzá!

Pedagógus Bábjátékos Találkozó Sióagárdon

Az Országos Pedagógus Bábjáték Találkozó 2023. 04. 29-én Sióagárdon került megrendezésre.

Az általános iskolai és óvoda pedagógusok, egyetemi hallgatók bemutatkozását a Magyar Bábjátékos Egyesület

koordinálta.

Az esemény szervezője és lelke az MBE elnökségi tagja, Pekari Bernadett volt, aki nagyszerű munkát végzett kapcsolattartóként, bábjátékosként, műsorvezetőként és moderátorként is.

A találkozó fővédnöke a Nemzeti Művelődési Intézet volt, kinek területi képviselője az egész programot megtekintette.

Támogató-szervezők között fontos szerepet kapott a Trambulin Tehetségtámogató Alapítványt és Sióagárd önkormányzata. Külön köszönet illeti Gerő Attila polgármester támogatását, aki a rendezvényt a következő években is szeretné a településen tartani.

 348356366_742246917598719_1133980749887631502_n.jpg

A bábelőadások előtt Szentirmai László az MBE elnöke hivatalosan is leköszönt több évtizedes,meghatározó munkássága után. Szűnni nem akaró vastaps köszöntötte a szakmai közönség részéről.

Hasonló ünneplést kapott az Egyesület új elnöke, Bagi Márta is, aki szintén itt jelentette be hivatalba lépését, a staféta átvételét.

348366072_245014278119288_7614863840135350099_n.jpg

Minden felnőtt találkozó fénypontja a kitűntetések átadása, melyek az átlagból kiemelkedő

szellemi és gyakorlati eredményeket elérő, maradandó értéket teremtő, valamint kitartó,

önzetlen munkát végző személyek munkássága elismerése szolgálnak.

A Séd Teréz gyűrű méltó viselője, Szentirmai László leköszönő MBE elnök.

348356894_959073185129734_6915513063171539546_n.jpg

A Mészáros Vincéné díj tulajdonosa Csaláné Bohli Cecília, Szekszárdon élő és alkotó

pedagógus, bábkészítő.

348366260_1390758651709154_358788525679315101_n.jpg

Szeretettel gratulálunk a kitüntetetteknek!

A nézőtéren várakozó gyermekek nagy örömére ezután megkezdődött az előadások sorozata. Hét

társulat (vagy annak képviselője) mutatkozott be, akik az ország különböző helyeiről érkeztek.

 Szekszárd, Kendermag Pedagógus Bábcsoport - Lázár Ervin: Virágszemű

 Tokaj-Hegyalja Egyetem, THEArTER Trupp - Egyszer egy királyfi

 Szőkéd, Gungula Bábcsoport - Benedek Elek: Cigány a pokolban

 Budapest, Meseláda Bábcsoport – Kasza Kriszta – Vári Ildikó Trivadar, a háromfülű nyúl

 Bicske, Városi Óvoda, Facsar-Veszeczky Andrea – Zelk Zoltán: A három nyúl

 Létavértes, Cifra Palota Bábcsoport – A kiskakas gyémánt félkrajcárja

 Medina, Siklósi duett - Gyere ki Kata!

346625083_644961814142982_5602305155163853609_n.jpg

A hangulatos, sok nevetést kiváltó előadások mind magas színvonalat képviseltek, nehéz munkát adva

a zsűri tagjainak - Csaláné Bohli Cecília, Szabó Antalné és dr. Galuska László Pál - a különdíj

odaítélésében.

Végül a Bicskei Városi Óvodát képviselő Facsar-Veszeczky Andrea nyerte el a díjat, aki

Zelk Zoltán: A három nyúl c. mesejátékát adta elő.

346321208_1436202486938522_3613691724780275148_n.jpg

 

A délután folyamán a zsűri tagjai személyesen is értékelték a produkciókat a résztvevő bábosok, bábcsoportok számára. A szakmai beszélgetés alatt bábkészítő foglalkozás várt minden érdeklődőt, gyermeket és felnőttet egyaránt, illetve a közönség megtekinthette a fővárosi BalDor Puppets Bábműhely mozgatható síkbábokat bemutató kiállítását,

344536680_939734607167789_8631433574195819341_n.jpg

és a dusnoki Gulyás Éva bábkészítő népviseletbe öltöztetett babáit is.

345622595_967356948049767_5593781168533167867_n.jpg

(Csaláné Bohli Cecília, Szabó Antalné és dr. Galuska László Pál)

Országos Pedagógus Bábjáték Találkozó - Felhívás!!!

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Magyar Bábjátékos Egyesület az idei évben ismét megrendezi a Pedagógus Bábjátékos Találkozót.
334445800_157623063759721_1704656069591913088_n.jpg
Az eseményre április 29-én Sióagárdon kerül sor!
A csoportok jelentkezését március 15-ig várjuk a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, mely letölthető a Magyar Bábjátékos Egyesület facebook oldaláról is!
Or
331521947_730252752122567_7645845073153971022_n.jpg
- A választott darab időtartama maximum 15 perc lehet!
- Színpad: magassága 1m, jobb és bal oldalon, illetve hátul bordó, bársony függöny, elől behúzó függöny van!
- Technikai igényeket előre kell jelezni!
Szeretettel várjuk az érdeklődőket, kíváncsiskodókat is!
Találkozzunk április végén!!

40 éves a Figurina Bábszínház

Ingyenes előadásokkal várja a látogatókat egész évben

Negyven azaz 40 éve alapítottuk Klárival a Figurinát. - írja minap Siklósi Gábor.

Novembertől – 2023. áprilisig – szombatonként, havi váltással – a régi, kedves darabjaikat adják elő bábszínházukban (1024 Budapest, Retek u. 17.).

Az előadások 11:00 és 15:00 órakor kezdődnek. Mindenkit – gyerekeket, szüleiket éppúgy, mint a szakmaiakat (hivatásosok, amatőrök, tanulók és újságírók) ingyenesen.

Íme áprilisig a képes műsor evadterv_figurina.jpg

 

Az előbbi bekezdés azt is jelenti, hogy lassan készülnek a búcsúra. Nem pályáznak  működésre, nem terveznek új darabot készíteni … csak ha a szívből jön. Addig szeretnének játszani, amíg jól esik.

Kós Lajos ültette és ápolta feledhetetlen kert legértékesebb vesszőiről van szó. A másik páros (MárkusZínház) mellett a Figurina az, ami feledhetetlen és méltó ívet rajzolt a hazai bábos élet egére. Szivárvány ez, nem holmi kondenzcsík!

figurina_jubi.jpg

Rajtunk a sor feltekinteni, s ha fakulnának a színek egy nagy ecsettel felrepülni – nem javítani, hanem FOLYTATNI!  

Keresed a címét? Íme: Figurina Bábszínház

Februárban szakirányú képzés indul a THE-n

FIGYELEM!

SZAKIRÁNYÚ KÉPZÉS INDUL! 

Jelentkezési határidő: 2023. január 31.

kepzesek_the.jpg

Íme a részletek:

Célja olyan szakemberek képzése, akik:

  • jártassá, gyakorlottá válnak a pedagógia és annak határterületein alkalmazott bábjáték korszerű módozataiban használatos bábkészítés és a játékhoz megfelelő játékterek kialakításakor szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek területén

 

  • a gyakorlati tudásuk mellé elméleti / azaz színháztörténeti, színházesztétikai és dramaturgiai / ismereteket kapva tapasztalatokat is megszerezhetnek;

 

  • mindezek mellett bábmozgatási stílusokat és műfajokat sajátítanak el, valamint gyakorlati alkalmazási lehetőségekkel ismerkednek meg.

 

Többet tudhatsz meg kattints ide: Alkalmazott bábjáték képzés

 

 

Ismét Országos Gyermekbábos Gála Szolnokon!

Egyesületünk szeptember 8-i vezetőségi ülésének egyik határozata szerint folytatjuk a 2. Országos Gyermekbábos Gála megrendezése előkészületeit. Az elmúlt egri jó évtizedek örökségét átmenteni szándékozva a XXI. század elvárásaihoz igazodással aktualizáljuk a gyermek és vezetőik által vitt bábjátékot.

gala-megerosito.jpg

Szolnokon bemutatkoznak azok a csoportok, amelyek területi megmérettetéseken született döntések nyomán, vagy egyéb módon – jelentkezéssel, delegálással érkeznek Szolnokra, az Aba-Novák Agórába. A nyilvánvalóan eredményes felkészülés befektetéseiért mindenki átveheti a rangot adó oklevelet.

A zsűri döntésének megfelelően egy bábos kisközösség átveheti a Báron László nevét viselő vándordíjat. Mások, néhányan a felmutatott egyéni teljesítményeik alapján személyre szóló különdíjat kaphatnak.

300264538_5433754816713292_6963437731014239521_n.jpg

Aracs Eszter egyszemélyes előadását több, mint jutalomként – a kulisszák mögé való szabad betekintés ajándékaként – nézhetik meg, …. karnyújtásnyira, élőben.

További részletek, tájékoztatások felkerülnek:

 a honlapra https://mababjatekosegylet.hu/
a FB felületre: https://m.facebook.com/MagyarBabjatekosEgyesulet/
a blogra: https://magyarbabjatekosegyesulet.blog.hu/

Várjuk a személyes találkozás, bemutatkozás rendkívüli alkalmát!

Kérdéssel, egyezteéssel bátran keressétek Katit /katyesz0312@gmail.com/ !

Miből lesz a János vitéz? - avagy egy nyertes tárgyanimáció és társai

A Petőfi Irodalmi Múzeum tárgyanimációs bábpályázatán első helyet nyert Facsar - Veszeczky Andrea óvónő és bábkészítő! 
300264538_5433754816713292_6963437731014239521_n.jpg
Ezúton is gratulálunk eddigi pályafutásához, munkáihoz, fantasztikus kreativitásához!
A fakanál és a nylonflakon maga elé engedte kütyütöltőt.
300445649_5433754666713307_5194736107961116530_n.jpg
Facsar-Veszeczky Andrea óvónő és bábkészítő – egyesületünk korábbi vezetőségi tagja – a Petőfi Irodalmi Múzeum kiskamasz korosztályt megcélzó tárgyanimációs bábpályázatán országos első helyezést nyert.
A kiírók János vitézt, Iluskát és a banyát kérték megjeleníteni, utaztatható játszóbábokkal szándékoznak a drámapedagógusokat szerencséltetni… hogy vinnék magukkal a digitális bennszülöttek közé.
283958455_1347774995745303_3322400136742395672_n.jpg
Mit csinálnak a mai gyerekek? Nyomkodnak! – gondolkozott el Andrea a kiíráson, s az elektronikai eszközök ugrottak be ötletként. A fakanál és a pet-palackok kora lejárt, a tárgyjáték is megújulni kénytelen… „Rám nézett a dugvilla!” – emlékszik vissza a kreatív alkotó és bábos előadó. „– Mobiltelefonok, töltők, kidobott elektronikai eszközök között kutattunk Mandula lányommal, gyűjtést hirdettünk…”
A „gyűjteményt” magukkal vitték a balatoni nyaralásra. Levagdosták a dugvillák fejét, forgatták a töltőket, a fülhallgatókat, latolgatták a merev és kemény anyagok házasításának lehetőségét.
Végül megszülettek a bábok.
300181667_5433754550046652_3460596491642514309_n.jpg
Méltó társai Szabó Gyuláné (Lujzika) terménybábjainak, a Siklósi-Fers páros (FIGURINA) súrolókefe sündisznójának…
Mert nem halhat ki a sokszor visszaigazoltan értékhordozó, innovációszülő tárgyanimáció – ahol a bábban felismerhetőnek kell lenni ez eredeti tárgynak, de a nézőnek meg kell adni a felismerés lehetőségét: Heuréka, de’jszen ez nem más, mint Iluska!
281851668_1347775029078633_2413695344027793383_n.jpg
Zsohár Melinda nyomán írta: Szentirmai László
Képek forrása: Facsar - Veszeczky Andrea és MBE

Felhívás 2. Országos Gyermekbábjátékos Gálára

2022. őszén ismét megrendezésre kerül Szolnokon a Gyermekbábosok Országos Gálája!

November 18-án, pénteken találkozhatnak a csapatok a szolnoki Aba- Novák Agorában.

felhivas_1.jpg

Az előző évben a pandémia miatt csak virtuálisan kerülhetett megrendezésre a találkozó, melyen a kis gyermekcsapatok felvételről mutatták be "örömbábozásaikat".

Az idei évben viszont ismét lehetőség van a személyes találkozásra, egymás előadásainak megtekintésére, bemutatkozásokra.

A mese, a bábjáték egy olyan önkifejezési forma, melyben igazán otthon érzik magukat a gyerekek, de még a felnőttek is, hiszen különböző szereplők bőrébe bújva mondhatják ki a mesei igazságokat. 

Várjuk a gyermekbábjátékos csapatok jelentkezését!

Mutassuk meg a világnak, hogy tudunk értéket teremteni!

A részletek megtalálhatóak a Magyar Bábjátékos Egyesület honlapján és facebook oldalán. 

ogybg_2022.jpg

Március 21 - A bábművészet világnapja

Március 21-én, a bábművészet világnapján arra törekszünk, hogy ez a
színházi műfaj globális művészeti formaként ismertessék el ezen a
bolygón és a bábszínészeket tiszteljék szerte a világon.


Az ötlet gazdája az iráni bábszínházi művész, Javad Zolfaghari, aki a
gondolatot az ezredfordulón rendezett UNIMA Kongresszuson,
Magdeburgban megvitatásra javasolta. A bábosok világszervezete az
Union Internationale de la Marionnette, (UNIMA) Tanácsának határozata
2002-ben (Atlantában) született meg, s már a rá következő évben sort
került az első World Puppetry Day-re.


Elég sok idő eltelt, mire e műfaj ilyen rangra emelkedett. Valós értékét
sajnálatosan és érthetetlenül árnyék takarja, noha régóta ismeretes. A
távoli Ázsiából indulva évezredek alatt „kézről-kézen” át, „lélektől lélekig
lépdelve” terjedt el és ma közös kincsünk.

bszvilagnap2022.jpg

Kép forrása: Szentirmai László


Sok arca van, de mind közös abban, hogy az élettelen tárgyak, az élő
előadó segítségével feléledve eljátsszanak egy történetet. Ezek a figurák
– ha a játszók hozzáértők, s mesterei a bábjátéknak – sokszor olyan
tanulsággal találkoztatnak bennünket, amelyet élő színház meg sem
kockáztat, mert az általa szerezhető bölcsességnek – legyen az bármily
komoly is - nem lehet élet az ára. Csak a bábszínházban merészelik
igazi lángra lobbantani a hófehér papírból készült orleansi szüzet, amivel
úgy markolnak bele a nézők szívébe, hogy a darab végeztével bénán
esnek vissza a tapsra lendülő kezek.


A bábszínház szinte minden emberi társadalomban előfordul. A bábok -
jellemzően szórakoztatás céljával - előadásokon, esetenként szent tárgy
gyanánt rituálékban használva, ismét máskor ünnepségeken,
karneválokon, tiltakozó felvonulásokon szimbolikus alakokként jelennek
meg a folyton csiszolódó társadalmi és pszichológiai változások
helyettesíthetetlen katalizátoraként.


Miért bábozunk – akár a tanítványainkkal közösen is? Azért, hogy
egy adott időintervallum alatt a néző felismerhesse valaminek a
fontosságát. Ez többnyire az igazságosság, a haza szeretete, a
hatalmaskodás büntetése, a gonoszság és a jóság békíthetetlen
ellentéte, vagy ennél sokkal egyszerűbbek: ki legyen a barátom, hogyan
érezzem magam, mit tegyek egy kifejezetten elesett, szegény embertársam közelében.

Március 21-én, a bábművészet világnapján, s
az azt követő napokon keressünk ilyen, a közönség elé vihető
kérdéseket, gondolatokat.
Mert ez a cél: mindenáron szórakoztatva nevelni, mert a csupán
szórakozás az az idő haszon nélküli múlatása.

Szentirmai László, elnök
Magyar Bábjátékos Egyesület

Megjelent a Bábjátékos Kisokos 2022. 1. száma

Ha 2021 páratlan év volt. Semmihez nem hasonlítható. Az elején zárkózottság, a
közepén nyitottság, a vége felé fenyegető negyedik hullám. Páratlan év.
Páratlanul kiszámíthatatlan: mint a jövő.

(kép forrása: freepik)


De lehet reménykedni!
Reménykedni abban, hogy az egyre többet tudó emberiség a tudása egyik részét
eredménnyel fogja arra fordítani, hogy a pestis, a spanyolnátha, az AIDS és a
végén a COVID nem tarolhat úgy, mint az eddig megszokott volt. Persze azért
okos dolog rettegni. Ha nem is rettegni, de legalábbis félni attól, hogy az
elzártságban gyötrődő társas lény, emberiség, különösen a fiatalabbjai nem
sérülnek meg gyógyíthatatlanul.
Mert kell a társaság!


Mert kell a közösség, amely erősebben szőtt, mint a laza társaság, közönség,
tömeg.
És az ilyenre nem lehet könnyen szert tenni. Nem váltható rá jegy semmi pénzen.
Csak egy ad rá lehetőséget, ha együtt azonos céllal – mondjuk a sikerért, a
tapsért – munkát fektetünk be.

img_20210624_093930.jpg(kép forrása: Babos Eszter)


A bábszínház, a bábjáték ilyen. Lehetőséget ad összehozni különféle készségű és
képességű embereket, hogy az előadás megszületéséért mindenki felvonultassa
az ő egyedi tudását.
...és közben csiszolódjék, és erősödjék közösségi létében, és ismerje föl önmaga
és mások egyéni különösségét, ami viszont végül egy egységes egész, egy jól
csiszolt, egyre fényesedő drágakő lehet, amit korábban a porból emelt fel valaki,
de a munka végén drágakővé nemesült.


2021 páratlan év volt. Első abban a nyolcvan évben, amelyiknek 2100.12.31 lesz a
végén.


Induljunk neki azzal, hogy áttekintjük, mit tettünk meg és mi hiányzik, ami
hasznosabbá teheti 2022-t. És most következzék a „leltár”.

(a szerkesztőség)

A kiadvány cikkeinek felsorakoztatását folytatjuk.

Ha nem kaptad meg a teljes kiadványt, írj a Magyar Bábjátékos Egyesületnek (babjatekosegyesulet.v7@gmail.com) és kérd pdf formátumban!

süti beállítások módosítása