Március 21-én, a bábművészet világnapján arra törekszünk, hogy ez a
színházi műfaj globális művészeti formaként ismertessék el ezen a
bolygón és a bábszínészeket tiszteljék szerte a világon.

Az ötlet gazdája az iráni bábszínházi művész, Javad Zolfaghari, aki a
gondolatot az ezredfordulón rendezett UNIMA Kongresszuson,
Magdeburgban megvitatásra javasolta. A bábosok világszervezete az
Union Internationale de la Marionnette, (UNIMA) Tanácsának határozata
2002-ben (Atlantában) született meg, s már a rá következő évben sort
került az első World Puppetry Day-re.

Elég sok idő eltelt, mire e műfaj ilyen rangra emelkedett. Valós értékét
sajnálatosan és érthetetlenül árnyék takarja, noha régóta ismeretes. A
távoli Ázsiából indulva évezredek alatt „kézről-kézen” át, „lélektől lélekig
lépdelve” terjedt el és ma közös kincsünk.

Kép forrása: Szentirmai László

Sok arca van, de mind közös abban, hogy az élettelen tárgyak, az élő
előadó segítségével feléledve eljátsszanak egy történetet. Ezek a figurák
– ha a játszók hozzáértők, s mesterei a bábjátéknak – sokszor olyan
tanulsággal találkoztatnak bennünket, amelyet élő színház meg sem
kockáztat, mert az általa szerezhető bölcsességnek – legyen az bármily
komoly is - nem lehet élet az ára. Csak a bábszínházban merészelik
igazi lángra lobbantani a hófehér papírból készült orleansi szüzet, amivel
úgy markolnak bele a nézők szívébe, hogy a darab végeztével bénán
esnek vissza a tapsra lendülő kezek.

A bábszínház szinte minden emberi társadalomban előfordul. A bábok -
jellemzően szórakoztatás céljával - előadásokon, esetenként szent tárgy
gyanánt rituálékban használva, ismét máskor ünnepségeken,
karneválokon, tiltakozó felvonulásokon szimbolikus alakokként jelennek
meg a folyton csiszolódó társadalmi és pszichológiai változások
helyettesíthetetlen katalizátoraként.

Miért bábozunk – akár a tanítványainkkal közösen is? Azért, hogy
egy adott időintervallum alatt a néző felismerhesse valaminek a
fontosságát. Ez többnyire az igazságosság, a haza szeretete, a
hatalmaskodás büntetése, a gonoszság és a jóság békíthetetlen
ellentéte, vagy ennél sokkal egyszerűbbek: ki legyen a barátom, hogyan
érezzem magam, mit tegyek egy kifejezetten elesett, szegény embertársam közelében.

Március 21-én, a bábművészet világnapján, s
az azt követő napokon keressünk ilyen, a közönség elé vihető
kérdéseket, gondolatokat.
Mert ez a cél: mindenáron szórakoztatva nevelni, mert a csupán
szórakozás az az idő haszon nélküli múlatása.

Szentirmai László, elnök
Magyar Bábjátékos Egyesület